BITEP Portaépület és Szolgáltatóház

A Budaörsi Ipari Park (BITEP) I. kapujához tartozó, 300 m2-es portaépületben irodai/kereskedelmi/szolgáltató célú helyiségek találhatók.

A BITEP 1-es számú főút felől megközelíthető, ma I. kapuja az ipari park indulásakor a park egyik legfélreesőbb pontja volt, miután a park fejlesztése a Budakeszi és Törökbálint között húzódó 8102-es számú főút (Gyár utca) felöli bejáratnál kezdődött.

Később, a BITEP déli területeinek benépesedésével a forgalom súlypontja áthelyeződött, az I. számú kapu forgalma megnőtt – mára autók 80 százaléka ezen a bejáraton keresztül érkezik az ipari parkba.

A kapu forgalmának megnövekedésével a mellette álló, az 50-es évek hangulatát idéző portaépület korszerűsítése mind funkcionális, mind esztétikai okokból szükségessé vált.

A 2008-ban elvégzett teljes körű felújítás során az alapoktól megújult a gépészet, a homlokzat hőszigetelést és új színt kapott, valamint a nyílászárókat és a tetőt is kicserélték.

A megújult épületben a porta mellett négy önálló, kereskedelmi tevékenység folytatására alkalmas helyiség került kialakításra, melyekben a parkból korábban hiányzó szolgáltatások kaptak helyet. A Szolgáltatóházban jelenleg ATM, postahivatal és pékség működik.

Az „Épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról” szóló 176/2008. (VI. 30.) Kormányrendelet hatálya alá eső épületként a Portaépület „D” osztályú energetikai minőségtanúsítvánnyal rendelkezik (azonosító: ET-A30230-12, kelt: 2012. december 6-án).

Épületeink

CHIC Innovációs Központ BITEP, 141. épület. (Teller Ede körút)

Az IN-Q-TECH Kft. székhelye. A 4500 m2-es épületkomplexumban kiadó irodák és műhelyek, szálláslehetőség, rendezvényterem, étterem és 50 helyes saját parkoló található.

ISC Irodaház BITEP, 101. épület (Gábor Dénes körút)

A korábbi tulajdonos Budaörsi ISC Kft. nevét viselő 1100 m2 összterületű, kétszintes irodaépület 20-150 m2- területű irodákat kínál a bérlők számára.

BITEP Szolgáltatóház BITEP, 28. épület (BITEP – I. kapu)

Az ipari park I. kapujához tartozó, 300 m2-es portaépületben irodai/kereskedelmi/szolgáltató célú helyiségek találhatók.

BITEP Irodaház BITEP, 122. épület (Teller Ede körút)

A 450 m2 összterületű iroda- és műhelyépület az ipari parkot üzemeltető BITEP Kft. székhelye és központja.